sample.txt

Tulajdonképpen apai ágról visszamenőleg amennyit tudunk, az mind bányász dinasztia volt,
tehát bányászcsalád az apai ágam. Igen. Pontosan. Édesapám az egyke volt, így nem tudok más dolgot mondani,
mint azt, hogy az ő életéről elég sokat tudok. Tehát bányász volt egészen ’52-ig, míg a brennbergi bánya meg
nem szűnt, ő kimondottan vájár volt, más szakmája nem is volt. És így elkerült Oroszlányba, Tatabányára.
Nyilván mi itt maradtunk, a család itt maradt, és ő ott élt egészen ’56-ig. Tehát 1952-től ’56-ig,
négy évig élt ott, minden két hétben jött haza, szóval nem volt egy luxus, mert őneki is az élethez azért
kellett pénz, nekünk meg itt, úgyhogy ez a pénz valahol elszaladt a kettő között, tehát így gondolta a család
akkor, az édesanyám, hogy jobb ha azért itthon van, és akkor tulajdonképpen itt elment a magasépítéshez és ott
dolgozott egész nyugdíjas koráig. Ez apai ágról a rokonság tulajdonképpen unokatestvérek természetes dolog
van sok, azok kikerültek ’56-ban, mikor volt az a bizonyos 56-os október-novemberi nem is tudom mit mondjak,
népvándorlás, talán így mondhatnám el. Ágfalváról is sajnos, ezt is hadd mondjam el ismét, nagyon sokan
mentek el, 130-an körülbelül, és ami nagyon szomorú volt ebben, hogy körülbelül 2/3-a német ajkú volt,
úgyhogy a német ajkú lakosság megint csak csökkent ezzel, és többek között tehát apámnak az első
unokatestvére is elmentek, és így ezek Un….(?) környékére kerültek. Most halt meg az unokatestvére,
tehát a nővére tulajdonképpen tavaly, ez volt az utolsó. Tehát az apai ágról tulajdonképpen annyit még egyszer
visszatérve, Tatabányán keményen dolgozott, a tatai bányában, bányaszerencsétlenségben két alkalommal volt,
egyszer lábtörés, egyszer gerinctörése volt, úgyhogy jól megszívta tulajdonképpen a bányászatot. Ennyit talán
az apai ágról, nyugdíjas korában még sokáig élvezte tulajdonképpen a nyugdíjat, aztán hát tulajdonképpen itt
Ágfalván van eltemetve.